|
2010 februrári összejövetelünk
Találkozás a hóembernél !
Minden év február elején csináljuk első kirándulásunkat, amely a péti pihenő parkerdőben kezdődik zsiroskenyér és forralbor elfogyasztásával. Majd indulunk egy kis sétára a hegyek közé, útunk vidám és kellemes volt. Visaszatérve jólesett a maradék forraltbor.
A tavalyi évben komoly problémát okozott nekünk a nyugdíjasokat érintő témákban szakelőadót hívni, részben anyagi okok miatt részben pedig hétköznap előadót találni szinte lehetetlen. Ezért úgy gondoltuk, hogy magunk közül választunk, olyan nyugdíjas társunkat aki felkészült valamilyen témából. Így sikerült nagyon értékes és érdekes előadásokat hallgatni. Februári összejövetelünkre meghívtuk Sz. Karker Mária amatőr írót beszélgetésre. Nem volt könnyű dolgunk, mivel a megjelent könyvet csak páran olvastuk, így inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan lesz valakiből író. Ha témát választ, saját életéből meríti, vagy mindig elképzelt történetek választ. Kértük, hogy beszéljen az életéről, minél többet szerettünk volna megtudni Róla. Mivel interneten megjelent novelláit olvasva többnél is úgy éreztük, hogy saját magáról ír, a vele megtörtént eseményekről. Nem mindig volt valós a gondolatunk, ugyanis több kis novellája volt ami kitalált történet volt, de az olvasóval sikerült elhitetni, hogy ez a saját története. Írásaiban, van valami kedves derű, úgy ír, hogy az embernek "muszáj" tovább olvasni.Érdekelt bennünket, hogy a megjelent könyvének misztikuma valamilyen módon összefügg-e a belső érzéseivel, vagy csupán írói fantázia.Mik a tervei és milyen irodalmi kapcsolati vannak. A beszélgetés végén, úgy éreztük, hogy kérdéseinkre választ kaptunk és egy kellemes órát töltöttünk el beszélgetéssel, Jó volt hallgatni. Novellák és kisregények megtalálhatók a
rinka@.hu " target=_blank>www. rinka@.hu weblapon.
|